3.rész

Esett az eső,mint minden kora tavaszi napon. Az egyetem üres volt,ég a tanárok sem voltak bent csak a takarítók. A raktár ahol Sam a zongorákat hangolta tíz utcával arrébb volt,viszont a házunk éppen az egyetemmel szemben. Úgy gondoltam okosabb ötlet,ha haza jövök.

*Sam*

Már majdnem ott voltam a raktárnál mikor meghallottam ,hogy egy valaki bemegy a raktárba .Gondoltam csak a tulajjal akarnak beszélni így nem törődtem különösképpen velük. Odaértem a raktárterem ajtajához és csak ennyi szűrődött ki: „Justin, ha a piros gomb a falon el kezd villogni gyere be és ÖLJ!”. Megrémisztettek a szavai. A férfi  testőrök kiséretében vonult be a tulaj irodájába viszont egy ember ott maradt. Meredten figyelt valamit. Két perc elteltével már nagyon megunta és elfordította a fejét. Rápillantott egy zongorára. Furcsán nézett. Talán még nem látott zongorát? Elfordította a másik irányba is a fejét. Ott is volt egy. Majd hátra nézett. Ott is. Elkezdett hátrálni. Közben a piros pontot nézte. a kezét hátranyújtotta majd tapogatózni kezdett. Az utolsó lépésénél már megérintette a zongorát és megfordult. Lenyomott egy billentyűt,de megijedt a hangjától. Kereste,hogy honnan  jön a hang,de nem találta. Még próbálkozott pár billentyű  lenyomásával. Próbált dallamot kreálni. Nem ment.

-Segíthetek,fiatalember? –kérdeztem kedves hangon,de nem szólalt meg csak  levitte a tekintetét a padlóra. Odabicegtem hozzá. Minden kis lépését és mozdulatát hallottam,így tudtam hova kell mennem. Nekiütközött az egyik zongorának. Lenyomódtak a kis billentyűi mikor ránehézkedett teljes súlyával. Nem bírt tovább menni. Nem lehetett sok dolga nem erőszakos emberekkel. Leültem a mellette lévő zongorához.

-Mi a neved?-kérdeztem mély hangon. Vártam a válaszára de hiába minden.

-Hát…Nem muszáj megmondanod. -törődtem bele. Bizonyára furcsának találta,hogy egy vadidegen megkérdezi a nevét. Megütögettem magam mellett a helyet jelezve neki,hogy üljön mellém. Lassan és körültekintően odasomfordált hozzám.

-Az a feladatom,hogy behangoljam ezeket a gyönyörűségeket a holnap esti színdarabhoz. Segítesz nekem? Csak nyomkodnod kellene a billentyűket.

-Hmm…-hümmögte beleegyezően. Lenyomta a legelső billentyűt. Teljesen hamis volt. Átállítottam a húrt,majd megkértem,hogy újra nyomja le ugyanazt. Szinte csengett a hangja. Teljesen magával ragadta az ismeretlen fiút.

-Szeretnél megtanulni pár dallamot?-tudakoltam a lelkes ifjútól. A válasza egy egyértelmű „Ahha” volt. Megfogtam a kezét és ráhelyeztem a zongorára. Remegett. Minden mozdulata tele volt félelemmel. Pedig be kell hogy valljam elég erős fogása van. Csak úgy „püfölte” a zongorát ujjaival.

-Várj!-utasítottam. Ujjait egyesével a billentyűkre helyeztem.-Most próbáld egymás után lenyomni őket.-A zongora még mindig nem volt rendesen behangolva,de így is volt valamilyen dallama. Megdicsértem,mint egy kisgyereket szoktak. Az ifjú kedvet kapott a dicsérettől,így nyomogatta ugyan azokat a billentyűket. Csak mosolyogni tudtam.

-Bent a szobában-

*Justin gazdája*

Már a hócipőm tele van az ilyen élősködőkkel,mint ez az épülettulajdonos. Erre tényleg nincs időm. Kérik a pénzt,de vissza nem akarják adni. Ennek még mondjuk éppen mázlija van,mert ott van mellette kettő igen csak háromajtós szekrénynek megfelelő testőr. Ha nem sikerül kiszedni belőle „szép szóval” a pénzt az erőszakot fogom használni. Mr. Carr egy igazi csótány. Megérdemli,hogy szenvedjen egy kicsit.

-Nos Mr. Carr? Megtudunk állapodni egy összegben alku nélkül vagy inkább emeljem a fegyverek árát?-kérdeztem gúnyosan.

-Úgy gondolom sikerülni fog.-húzott elő egy kést a zsebéből.-Igazam van?

-Attól függ. Ha az általam választott összeget adod át meg tudunk.

-Mennyi?-kérdezte lenézően.

-1.000.000$.

-Ezt ugye nem gondolta komolyan Mr.Sabo.

-De. Ez teljesen komoly. És ha nem fizet újra felkeressük magát. Két napja van még,hogy összekaparja ezt a kis összeget. Ha rájönnék,hogy elakar menekülni akkor nagyon nagy bajban lesz fiatalember.-közöltem vele komótosan. Csettintettem egyet az őreimnek,hogy induljunk. Az egyikük kinyitotta az ajtót míg a másik hátulról védett nehogy bajom essen. Mikor a raktárhelységbe értünk Justin nem volt sehol. Csak zongoraszót hallottam az egyik sarokból. Összeráncoltam a homlokom és elkiáltottam magam.

-Justin! Gyere ide! Indulunk.-Lassan előjött és elindult felém. Feje le volt hajtva mintha azt hitte volna,hogy bántani akarom. Pedig tudja,hogy 1000-szer erősebb nálam. Kisétáltunk a kocsihoz és minél gyorsabban beültünk. Már nagyon éhes voltam szóval egyre türelmetlenebb lettem mindennel kapcsolatban. Justinon látszódott,hogy valamit akar mondani,de én soha nem szerettem kihúzni belőle a szót.

-Akarok egy zongorát.-bökte ki. Eltátottam a szám.

-Egy zongorát? Mégis minek?-kérdeztem mintha nem tudtam volna mit kell csinálni egy zongorával.

-Minek,minek? Hát majd azzal fogok bankot rabolni. Mégis mit gondolsz.-Egyre erőszakosabb lett a hangja. Nem szeretem,ha felemeli velem szemben a hangját.

-Fogd vissza magad! Kapsz egy zongorát.

-Jó. Kösz.-halkult el a hangja. Tudtam,hogy könnyen fel lehet húzni és azt is,hogy ha teljesen bedühödik még engem is megöl. Ezért próbálkozok mindig higgadt maradni mikor felemeli a hangját.

-Danny, majd vidd be Justint a házba. Én elmegyek egy kicsit szórakozni a bárba.-súgtam oda az egyik őrömnek. Tudta mit kell csinálnia ha ezt mondom. Justinnak vacsorát kell adjon, edzésre kell vinnie és be kell zárnia a szobájába éjszakára. A táncosnők a báromban igen jól néznek ki. Minden egyes látogatásom után "hozok haza" egyet-kettőt. Ezen Justin mindig felháborodik. Mindig azt kérdezi "Miért kellenek kurvák az otthonunkba? Miért teszed tönkre mások életét? Szörnyteg vagy ilyenkor!!!". Erre én már rá sem hederítek. Úgy vagyok vele,hogy ez az én életem. Azt csinálok amit akarok. Amit csak akarok.

2.rész

Csak a zene dübörgését lehetett hallani a szomszédos utcából. A taxink megérkezett a buli helyszínére. Fények,üvöltő zene és alkoholszag áradt a hatalmas házból. A meghívottak fele már nem volt magánál. A töménytelen ital amit megittak visszataszító volt. A ház kisebb helységeiben a terápiások szívták a marihuana-s cigarettát. Már a kiszűrődő füst is bódító volt. A gyengébbek azonnal „elhulltak”. A sarokban megpillantottam az egykori legjobb barátomat. Matthew. Odamentem hozzá,hátha Ő még magánál van.

-Matthew!-kiáltottam fel lelkesen. Matt semmit sem változott. Ugyan az a rövid barnahajú,kék szemű,baba arcú,elbűvölő srác volt.

-Alesha?-hunyorgott. A füst ami átjárt a szobát nehezen átlátható volt. Azonnal kibeszéltük az életet. Barátok,suli,bulik,élet,család,utálkozók,hódolók,szerelmek. Mintha még mindig tizenegy évesek lettünk volna. Már nem jutottunk témához. Felajánlottam,hogy táncoljunk. Igaz,hogy nem rendelkezek rendkívüli tánctudással,de egy próbát megér. Nagy nehezen,de Matt beleegyezett. Láthatóan el volt szenderülve a droggal átitatott levegőtől. A táncparkett közepén élveztük a zene lüktetését. Kezdtük beleélni magunkat. A keze ráfonódott a derekamra és simogatni kezdte az oldalam. Én a nyakába kapaszkodtam és párszor a hajába túrtam. Közeledtünk egymáshoz. Éreztem a leheletét a nyakamon. Egy kicsit elhúzódtam tőle mikor megláttam a karosszékben minket figyelő embert.

-Mi a baj,babe?-fordult hátra. A szemei kitágultak mikor meglátta az alakot. Elhátrált tőlem,de egy súgás erejéig visszafordult.

-El kell mennem.Úgy tűnik kinézett magának….

-Ne hagyj itt egyedül!-kérleltem,de ő lehámozta a kezem a nyakáról és a testem mellém helyezte azokat.

-Nem tehetem.-mondta és ott hagyott a tánctér közepén. Sokáig csak bámultam az ülő alakra,de kezdtem unni,hogy engem figyel. Átvergődtem a tömegen. Már a terem másik végéből figyeltem. Felállt és közeledett felém. A tánctéren mindenkit félrelökött csak hogy utat törjön magának,de hirtelen egy negyvenöt év körüli pasas lefogta és egy nyakörvet tett a nyakára. Ott abban a szent minutumban megállt és szinte kővé dermedt. A nyakörvre felerősített egy pórázt, és mint egy vad kutyát kivitte a helységből. Vissza-visszanézett rám. Kétségbe volt esve.

-Justin. Haladj!- ordított rá a férfi.

Megijedtem a mély hangjától. Már szinte betegesnek gondoltam. Egy ember pórázon? Ez őrültség.

-Akarsz még maradni?-kérdezte egy lenéző fintorral az arcán. A fiú a póráz végén csak bólintott.

-Jó. De haza kell gyere! Különben….-ropogtatta a kezét. Levette róla a pórázt és a nyakörvet majd a ’gorillái’ kiséretében  kiment a szórakozóhelyről.

Szóval Justin….Így hívják. Vett egy nagy levegőt s visszaindult a székhez ahonnan eljött. Lomhán ledobta magát, intett a pincérnek és kért egy vodkát. Megsajnáltam. Az a látvány mikor nyakörv és póráz volt rajta…. Megrémített. Az ujjaival már kocogtatta az asztal lapját. Türelmetlen volt. Egyik percről a másikra jobban befeszült az állkapcsa és jobban ökölbeszorult a keze. Rávágott teljes erejéből az üvegasztal lapjára ami végül széttört.

-Hol van már a kibaszott vodkám?-üvöltötte.

A zene elhalkult,a táncolás megállt. Mindenki ledermedt. A pincér remegő kézzel vitte ki az italt.  Lehajtott fejjel közölte vele,hogy nagyon sajnálja,hogy ennyire későn hozta a rendelést,de más vendégek is vannak. Justin csak megforgatta a szemét és felhajtotta a pohár tartalmát. Nem akartam tovább maradni. Teljesen ki voltam fáradva.

Hazatántorogtam félig elkábulva a sok fű tartalmú cigarettafüst belélegzésétől. A nevelőapám Sam nem tudta miért egyedül megyek haza. Általában jönnek velem a barátaim is a házába. Mindig is szerettek itt lenni,mert sokkal nagyobb ,mint az enyém.

-Alesha! Hol vagy?

- Itt vagyok az asztalnál .- mondtam rekedtes hangon. Sam elkezdett botorkálni felém a botjával a kezében. Amibe lehet csak beleütközik,de vaksága ellenére igen jól tájékozódik .Leült mellém és megsimította a fejem. Elkezdte sorolni a másnapi teendőket. Minden tennivaló közül a zongora hangolás volt a kedvencem. Sam imádja a zongorákat hallgatni, hangolni és játszani is szeret rajtuk. Mivel kilenc éves korom óta Sammel lakom én is megtanultam rajtuk játszani. Most pedig már ott tartok, hogy Amerika legnagyobb operaházában fogom megnyitni az újévi koncertet. Sammel nagyon sokat gyakorolunk,de van időm a barátaimra is.

-Sam, most jut eszembe! Holnap be kell mennem az egyetemre. Nem tudok segíteni. Kérlek ne haragudj!-suttogtam.

-Nincs semmi baj Alesha. Ismerem a járást arrafelé. Megleszek egyedül is.-mondta.

Nem birtam kiverni a fejemből az ismeretlen ’Justin’ sötét tekintetét. Már a plafon bámulása sem segített. Éreztem,hogy még találkozni fogok vele.

1.rész

Az utcán sétáltam haza az egyetemről. Bele voltam bújva a biológia könyvembe,így nem láthattam,hogy követnek. Meg kellett állnom a zebránál szétnézni és ez egy kicsit kizökkentett az olvasásból. Azonnal meghallottam a lépteket. Gondoltam nem akarhat senki semmi rosszat így hát nem fordultam hátra. Mikor már ott voltam a házunknál a léptek nem követtek. Valószínűleg megállt a saroknál. Nyitottam a kaput és nem bírtam megállni,hogy ne nézzem meg itt van e valaki. Nem láttam senkit csak egy fekete kocsit. Kicsit megijedtem és gyorsabb léptekkel bementem a házba. Ledobtam magamról a converse cipőm,a táskám a kanapéra dobtam és felmentem a szobámba. Az ablakon is kilestem párszor és a kocsi még mindig ott volt. Már nagyon féltem. Felhívtam Jessica-t és Lora-t,hogy jöjjenek át. Meg is érkeztek nagy lendülettel. Lora azonnal ledobta magát a kanapéra és nézegette a filmeket,Jessica pedig ment a konyhába és kezdte csinálni a kajákat.

-Alesha! Figyelj, melyik is az a film amiben a lány az ördög és egy nevelő szülőhöz kerül?

-Védtelen gyermek…De most nézzünk inkább valami vicceset!

-Nyuszi! Jó akkor legyen a Dick és Jane trükkjei.

-Az jó film!-ültem le Lora mellé. Ki-kinéztem az ablakon ami az utcára nézett,de az autó még mindig ott állt. Mikor az utolsó alkalommal kinéztem egy férfi sziluettjét láttam. Nagyon magas,erős férfi. Kezdtem félni,hogy általa megfigyelés alatt vagyok tartva.

***

A napfény az arcomra sütött reggel. A lányok már a konyhában sütötték a reggeli pirítósomat. A kávé illata a levegővel szállt felém.

-Reggelt!

-Reggelt! Te álomszuszék! Tudod hogy már fél nyolc van?

-Már? El fogok késni a munkából!-Bekaptam egy falatban a pirítóst és rohantam volna fel…

-Ne aggódj! Szóltunk Conornak,hogy másnapos vagy.

-De nem vagyok másnapos!

-Majd az leszel,mert este megyünk bulizni a legelitebb bárba!…- megrántottam a vállam,öntöttek még egy pohár kávét a bögrémbe és leültettek. Szép lassan megreggeliztünk majd kipattant Jessica fejéből az ötlet: „Menjünk el sétálni!”. Felöltöztünk a kedvenc hétköznapi ruháinkba és elindultunk ki az utcára. Már éppen a kaput zártam,mikor meghallottam,hogy Loráék suttogva nagyon tárgyalnak valamit.

-Megosztanátok velem is?-förmedtem rájuk.

-Csak éppen azt beszéltük,hogy az a kocsi nagyon ismerős…

-Tegnap óta ott áll és csak egy férfi alakot láttam mellette.-elhalkult a  hangom és  elindultam a kocsi irányába.

-Alesha,mit csinálsz?

-Nyugi csak gyertek velem!-karoltam át a kezüket. Közben elmagyaráztam nekik,hogy meg akarom nézni ki az. Hirtelen jött bátorságom elillant,mikor kinyílt a kocsi ajtaja. Erősebben szorítottam a lányok kezét és folyamatosan azon voltam,hogy elveszítsem a szemkontaktust a kiszálló alakkal. A félelem sosem volt bennem ekkora. Szerencsére nem akart semmit. Megkönnyebbülten vettem  levegőt.Addig meg is voltam könnyebbülve  míg a kocsi ajtaja be nem csapódott. Egy mély hang csendült fel.

-Hey. Mi a helyzet? Megvan már amit akartam?-mondta ,és én nem birtam ki. Hátra néztem. Egy hatalmas,kigyúrt testű,barna szemű srác villantotta rám a tekintetét. A szemében sötétség volt. Nem volt bizalomkeltő,de ijesztőnek is alig lehet mondani. Úgy tűnt tapasztalt volt abban hogyan ne bukjon le. A kocsijáról le volt szedve a rendszámtábla. Előre kaptam a fejem és próbáltam elfelejteni a sötét tekintetét. Elsétáltunk a legközelebbi H&M boltba és vettünk pár ruhát az esti elit buliba. Jessica és Lora mindig is arról voltak híresek,hogy eléggé kihívóan öltöznek,de ezt rólam soha nem lehetett elmondani. Mindig amit lehetett takartam. Nem szerettem ha könnyű prédának tartanak. Szeretem mikor meg kell küzdeni értem. Akkor tudom igazán,hogy kellek valakinek. Hazafelé menet elkezdtük tárgyalni,hogy vajon ki lehet az a srác. Mikor megemlítették mindig az a sötét pillantás jutott eszembe. Vajon mit gondolhat valaki olyankor? Mit érezhet? Abban a tekintetben nem volt semmi erőszak,de annál több félelem és riadtság.