3.rész

Esett az eső,mint minden kora tavaszi napon. Az egyetem üres volt,ég a tanárok sem voltak bent csak a takarítók. A raktár ahol Sam a zongorákat hangolta tíz utcával arrébb volt,viszont a házunk éppen az egyetemmel szemben. Úgy gondoltam okosabb ötlet,ha haza jövök.

*Sam*

Már majdnem ott voltam a raktárnál mikor meghallottam ,hogy egy valaki bemegy a raktárba .Gondoltam csak a tulajjal akarnak beszélni így nem törődtem különösképpen velük. Odaértem a raktárterem ajtajához és csak ennyi szűrődött ki: „Justin, ha a piros gomb a falon el kezd villogni gyere be és ÖLJ!”. Megrémisztettek a szavai. A férfi  testőrök kiséretében vonult be a tulaj irodájába viszont egy ember ott maradt. Meredten figyelt valamit. Két perc elteltével már nagyon megunta és elfordította a fejét. Rápillantott egy zongorára. Furcsán nézett. Talán még nem látott zongorát? Elfordította a másik irányba is a fejét. Ott is volt egy. Majd hátra nézett. Ott is. Elkezdett hátrálni. Közben a piros pontot nézte. a kezét hátranyújtotta majd tapogatózni kezdett. Az utolsó lépésénél már megérintette a zongorát és megfordult. Lenyomott egy billentyűt,de megijedt a hangjától. Kereste,hogy honnan  jön a hang,de nem találta. Még próbálkozott pár billentyű  lenyomásával. Próbált dallamot kreálni. Nem ment.

-Segíthetek,fiatalember? –kérdeztem kedves hangon,de nem szólalt meg csak  levitte a tekintetét a padlóra. Odabicegtem hozzá. Minden kis lépését és mozdulatát hallottam,így tudtam hova kell mennem. Nekiütközött az egyik zongorának. Lenyomódtak a kis billentyűi mikor ránehézkedett teljes súlyával. Nem bírt tovább menni. Nem lehetett sok dolga nem erőszakos emberekkel. Leültem a mellette lévő zongorához.

-Mi a neved?-kérdeztem mély hangon. Vártam a válaszára de hiába minden.

-Hát…Nem muszáj megmondanod. -törődtem bele. Bizonyára furcsának találta,hogy egy vadidegen megkérdezi a nevét. Megütögettem magam mellett a helyet jelezve neki,hogy üljön mellém. Lassan és körültekintően odasomfordált hozzám.

-Az a feladatom,hogy behangoljam ezeket a gyönyörűségeket a holnap esti színdarabhoz. Segítesz nekem? Csak nyomkodnod kellene a billentyűket.

-Hmm…-hümmögte beleegyezően. Lenyomta a legelső billentyűt. Teljesen hamis volt. Átállítottam a húrt,majd megkértem,hogy újra nyomja le ugyanazt. Szinte csengett a hangja. Teljesen magával ragadta az ismeretlen fiút.

-Szeretnél megtanulni pár dallamot?-tudakoltam a lelkes ifjútól. A válasza egy egyértelmű „Ahha” volt. Megfogtam a kezét és ráhelyeztem a zongorára. Remegett. Minden mozdulata tele volt félelemmel. Pedig be kell hogy valljam elég erős fogása van. Csak úgy „püfölte” a zongorát ujjaival.

-Várj!-utasítottam. Ujjait egyesével a billentyűkre helyeztem.-Most próbáld egymás után lenyomni őket.-A zongora még mindig nem volt rendesen behangolva,de így is volt valamilyen dallama. Megdicsértem,mint egy kisgyereket szoktak. Az ifjú kedvet kapott a dicsérettől,így nyomogatta ugyan azokat a billentyűket. Csak mosolyogni tudtam.

-Bent a szobában-

*Justin gazdája*

Már a hócipőm tele van az ilyen élősködőkkel,mint ez az épülettulajdonos. Erre tényleg nincs időm. Kérik a pénzt,de vissza nem akarják adni. Ennek még mondjuk éppen mázlija van,mert ott van mellette kettő igen csak háromajtós szekrénynek megfelelő testőr. Ha nem sikerül kiszedni belőle „szép szóval” a pénzt az erőszakot fogom használni. Mr. Carr egy igazi csótány. Megérdemli,hogy szenvedjen egy kicsit.

-Nos Mr. Carr? Megtudunk állapodni egy összegben alku nélkül vagy inkább emeljem a fegyverek árát?-kérdeztem gúnyosan.

-Úgy gondolom sikerülni fog.-húzott elő egy kést a zsebéből.-Igazam van?

-Attól függ. Ha az általam választott összeget adod át meg tudunk.

-Mennyi?-kérdezte lenézően.

-1.000.000$.

-Ezt ugye nem gondolta komolyan Mr.Sabo.

-De. Ez teljesen komoly. És ha nem fizet újra felkeressük magát. Két napja van még,hogy összekaparja ezt a kis összeget. Ha rájönnék,hogy elakar menekülni akkor nagyon nagy bajban lesz fiatalember.-közöltem vele komótosan. Csettintettem egyet az őreimnek,hogy induljunk. Az egyikük kinyitotta az ajtót míg a másik hátulról védett nehogy bajom essen. Mikor a raktárhelységbe értünk Justin nem volt sehol. Csak zongoraszót hallottam az egyik sarokból. Összeráncoltam a homlokom és elkiáltottam magam.

-Justin! Gyere ide! Indulunk.-Lassan előjött és elindult felém. Feje le volt hajtva mintha azt hitte volna,hogy bántani akarom. Pedig tudja,hogy 1000-szer erősebb nálam. Kisétáltunk a kocsihoz és minél gyorsabban beültünk. Már nagyon éhes voltam szóval egyre türelmetlenebb lettem mindennel kapcsolatban. Justinon látszódott,hogy valamit akar mondani,de én soha nem szerettem kihúzni belőle a szót.

-Akarok egy zongorát.-bökte ki. Eltátottam a szám.

-Egy zongorát? Mégis minek?-kérdeztem mintha nem tudtam volna mit kell csinálni egy zongorával.

-Minek,minek? Hát majd azzal fogok bankot rabolni. Mégis mit gondolsz.-Egyre erőszakosabb lett a hangja. Nem szeretem,ha felemeli velem szemben a hangját.

-Fogd vissza magad! Kapsz egy zongorát.

-Jó. Kösz.-halkult el a hangja. Tudtam,hogy könnyen fel lehet húzni és azt is,hogy ha teljesen bedühödik még engem is megöl. Ezért próbálkozok mindig higgadt maradni mikor felemeli a hangját.

-Danny, majd vidd be Justint a házba. Én elmegyek egy kicsit szórakozni a bárba.-súgtam oda az egyik őrömnek. Tudta mit kell csinálnia ha ezt mondom. Justinnak vacsorát kell adjon, edzésre kell vinnie és be kell zárnia a szobájába éjszakára. A táncosnők a báromban igen jól néznek ki. Minden egyes látogatásom után "hozok haza" egyet-kettőt. Ezen Justin mindig felháborodik. Mindig azt kérdezi "Miért kellenek kurvák az otthonunkba? Miért teszed tönkre mások életét? Szörnyteg vagy ilyenkor!!!". Erre én már rá sem hederítek. Úgy vagyok vele,hogy ez az én életem. Azt csinálok amit akarok. Amit csak akarok.