2.rész

Csak a zene dübörgését lehetett hallani a szomszédos utcából. A taxink megérkezett a buli helyszínére. Fények,üvöltő zene és alkoholszag áradt a hatalmas házból. A meghívottak fele már nem volt magánál. A töménytelen ital amit megittak visszataszító volt. A ház kisebb helységeiben a terápiások szívták a marihuana-s cigarettát. Már a kiszűrődő füst is bódító volt. A gyengébbek azonnal „elhulltak”. A sarokban megpillantottam az egykori legjobb barátomat. Matthew. Odamentem hozzá,hátha Ő még magánál van.

-Matthew!-kiáltottam fel lelkesen. Matt semmit sem változott. Ugyan az a rövid barnahajú,kék szemű,baba arcú,elbűvölő srác volt.

-Alesha?-hunyorgott. A füst ami átjárt a szobát nehezen átlátható volt. Azonnal kibeszéltük az életet. Barátok,suli,bulik,élet,család,utálkozók,hódolók,szerelmek. Mintha még mindig tizenegy évesek lettünk volna. Már nem jutottunk témához. Felajánlottam,hogy táncoljunk. Igaz,hogy nem rendelkezek rendkívüli tánctudással,de egy próbát megér. Nagy nehezen,de Matt beleegyezett. Láthatóan el volt szenderülve a droggal átitatott levegőtől. A táncparkett közepén élveztük a zene lüktetését. Kezdtük beleélni magunkat. A keze ráfonódott a derekamra és simogatni kezdte az oldalam. Én a nyakába kapaszkodtam és párszor a hajába túrtam. Közeledtünk egymáshoz. Éreztem a leheletét a nyakamon. Egy kicsit elhúzódtam tőle mikor megláttam a karosszékben minket figyelő embert.

-Mi a baj,babe?-fordult hátra. A szemei kitágultak mikor meglátta az alakot. Elhátrált tőlem,de egy súgás erejéig visszafordult.

-El kell mennem.Úgy tűnik kinézett magának….

-Ne hagyj itt egyedül!-kérleltem,de ő lehámozta a kezem a nyakáról és a testem mellém helyezte azokat.

-Nem tehetem.-mondta és ott hagyott a tánctér közepén. Sokáig csak bámultam az ülő alakra,de kezdtem unni,hogy engem figyel. Átvergődtem a tömegen. Már a terem másik végéből figyeltem. Felállt és közeledett felém. A tánctéren mindenkit félrelökött csak hogy utat törjön magának,de hirtelen egy negyvenöt év körüli pasas lefogta és egy nyakörvet tett a nyakára. Ott abban a szent minutumban megállt és szinte kővé dermedt. A nyakörvre felerősített egy pórázt, és mint egy vad kutyát kivitte a helységből. Vissza-visszanézett rám. Kétségbe volt esve.

-Justin. Haladj!- ordított rá a férfi.

Megijedtem a mély hangjától. Már szinte betegesnek gondoltam. Egy ember pórázon? Ez őrültség.

-Akarsz még maradni?-kérdezte egy lenéző fintorral az arcán. A fiú a póráz végén csak bólintott.

-Jó. De haza kell gyere! Különben….-ropogtatta a kezét. Levette róla a pórázt és a nyakörvet majd a ’gorillái’ kiséretében  kiment a szórakozóhelyről.

Szóval Justin….Így hívják. Vett egy nagy levegőt s visszaindult a székhez ahonnan eljött. Lomhán ledobta magát, intett a pincérnek és kért egy vodkát. Megsajnáltam. Az a látvány mikor nyakörv és póráz volt rajta…. Megrémített. Az ujjaival már kocogtatta az asztal lapját. Türelmetlen volt. Egyik percről a másikra jobban befeszült az állkapcsa és jobban ökölbeszorult a keze. Rávágott teljes erejéből az üvegasztal lapjára ami végül széttört.

-Hol van már a kibaszott vodkám?-üvöltötte.

A zene elhalkult,a táncolás megállt. Mindenki ledermedt. A pincér remegő kézzel vitte ki az italt.  Lehajtott fejjel közölte vele,hogy nagyon sajnálja,hogy ennyire későn hozta a rendelést,de más vendégek is vannak. Justin csak megforgatta a szemét és felhajtotta a pohár tartalmát. Nem akartam tovább maradni. Teljesen ki voltam fáradva.

Hazatántorogtam félig elkábulva a sok fű tartalmú cigarettafüst belélegzésétől. A nevelőapám Sam nem tudta miért egyedül megyek haza. Általában jönnek velem a barátaim is a házába. Mindig is szerettek itt lenni,mert sokkal nagyobb ,mint az enyém.

-Alesha! Hol vagy?

- Itt vagyok az asztalnál .- mondtam rekedtes hangon. Sam elkezdett botorkálni felém a botjával a kezében. Amibe lehet csak beleütközik,de vaksága ellenére igen jól tájékozódik .Leült mellém és megsimította a fejem. Elkezdte sorolni a másnapi teendőket. Minden tennivaló közül a zongora hangolás volt a kedvencem. Sam imádja a zongorákat hallgatni, hangolni és játszani is szeret rajtuk. Mivel kilenc éves korom óta Sammel lakom én is megtanultam rajtuk játszani. Most pedig már ott tartok, hogy Amerika legnagyobb operaházában fogom megnyitni az újévi koncertet. Sammel nagyon sokat gyakorolunk,de van időm a barátaimra is.

-Sam, most jut eszembe! Holnap be kell mennem az egyetemre. Nem tudok segíteni. Kérlek ne haragudj!-suttogtam.

-Nincs semmi baj Alesha. Ismerem a járást arrafelé. Megleszek egyedül is.-mondta.

Nem birtam kiverni a fejemből az ismeretlen ’Justin’ sötét tekintetét. Már a plafon bámulása sem segített. Éreztem,hogy még találkozni fogok vele.