Esett az
eső,mint minden kora tavaszi napon. Az egyetem üres volt,ég a tanárok sem
voltak bent csak a takarítók. A raktár ahol Sam a zongorákat hangolta tíz
utcával arrébb volt,viszont a házunk éppen az egyetemmel szemben. Úgy gondoltam
okosabb ötlet,ha haza jövök.
*Sam*
Már majdnem
ott voltam a raktárnál mikor meghallottam ,hogy egy valaki bemegy a raktárba .Gondoltam
csak a tulajjal akarnak beszélni így nem törődtem különösképpen velük. Odaértem
a raktárterem ajtajához és csak ennyi szűrődött ki: „Justin, ha a piros gomb a
falon el kezd villogni gyere be és ÖLJ!”. Megrémisztettek a szavai. A
férfi testőrök kiséretében vonult be a
tulaj irodájába viszont egy ember ott maradt. Meredten figyelt valamit. Két
perc elteltével már nagyon megunta és elfordította a fejét. Rápillantott egy
zongorára. Furcsán nézett. Talán még nem látott zongorát? Elfordította a másik
irányba is a fejét. Ott is volt egy. Majd hátra nézett. Ott is. Elkezdett
hátrálni. Közben a piros pontot nézte. a kezét hátranyújtotta majd tapogatózni
kezdett. Az utolsó lépésénél már megérintette a zongorát és megfordult.
Lenyomott egy billentyűt,de megijedt a hangjától. Kereste,hogy honnan jön a hang,de nem találta. Még próbálkozott
pár billentyű lenyomásával. Próbált
dallamot kreálni. Nem ment.
-Segíthetek,fiatalember?
–kérdeztem kedves hangon,de nem szólalt meg csak levitte a tekintetét a padlóra. Odabicegtem
hozzá. Minden kis lépését és mozdulatát hallottam,így tudtam hova kell mennem. Nekiütközött
az egyik zongorának. Lenyomódtak a kis billentyűi mikor ránehézkedett teljes
súlyával. Nem bírt tovább menni. Nem lehetett sok dolga nem erőszakos
emberekkel. Leültem a mellette lévő zongorához.
-Mi a
neved?-kérdeztem mély hangon. Vártam a válaszára de hiába minden.
-Hát…Nem
muszáj megmondanod. -törődtem bele. Bizonyára furcsának találta,hogy egy
vadidegen megkérdezi a nevét. Megütögettem magam mellett a helyet jelezve
neki,hogy üljön mellém. Lassan és körültekintően odasomfordált hozzám.
-Az a
feladatom,hogy behangoljam ezeket a gyönyörűségeket a holnap esti színdarabhoz.
Segítesz nekem? Csak nyomkodnod kellene a billentyűket.
-Hmm…-hümmögte
beleegyezően. Lenyomta a legelső billentyűt. Teljesen hamis volt. Átállítottam
a húrt,majd megkértem,hogy újra nyomja le ugyanazt. Szinte csengett a hangja.
Teljesen magával ragadta az ismeretlen fiút.
-Szeretnél
megtanulni pár dallamot?-tudakoltam a lelkes ifjútól. A válasza egy egyértelmű
„Ahha” volt. Megfogtam a kezét és ráhelyeztem a zongorára. Remegett. Minden
mozdulata tele volt félelemmel. Pedig be kell hogy valljam elég erős fogása
van. Csak úgy „püfölte” a zongorát ujjaival.
-Várj!-utasítottam.
Ujjait egyesével a billentyűkre helyeztem.-Most próbáld egymás után lenyomni
őket.-A zongora még mindig nem volt rendesen behangolva,de így is volt
valamilyen dallama. Megdicsértem,mint egy kisgyereket szoktak. Az ifjú kedvet
kapott a dicsérettől,így nyomogatta ugyan azokat a billentyűket. Csak
mosolyogni tudtam.
-Bent a
szobában-
*Justin
gazdája*
Már a
hócipőm tele van az ilyen élősködőkkel,mint ez az épülettulajdonos. Erre
tényleg nincs időm. Kérik a pénzt,de vissza nem akarják adni. Ennek még mondjuk
éppen mázlija van,mert ott van mellette kettő igen csak háromajtós szekrénynek
megfelelő testőr. Ha nem sikerül kiszedni belőle „szép szóval” a pénzt az
erőszakot fogom használni. Mr. Carr egy igazi csótány. Megérdemli,hogy
szenvedjen egy kicsit.
-Nos Mr.
Carr? Megtudunk állapodni egy összegben alku nélkül vagy inkább emeljem a
fegyverek árát?-kérdeztem gúnyosan.
-Úgy
gondolom sikerülni fog.-húzott elő egy kést a zsebéből.-Igazam van?
-Attól függ.
Ha az általam választott összeget adod át meg tudunk.
-Mennyi?-kérdezte
lenézően.
-1.000.000$.
-Ezt ugye
nem gondolta komolyan Mr.Sabo.
-De. Ez
teljesen komoly. És ha nem fizet újra felkeressük magát. Két napja van még,hogy
összekaparja ezt a kis összeget. Ha rájönnék,hogy elakar menekülni akkor nagyon
nagy bajban lesz fiatalember.-közöltem vele komótosan. Csettintettem egyet az
őreimnek,hogy induljunk. Az egyikük kinyitotta az ajtót míg a másik hátulról
védett nehogy bajom essen. Mikor a raktárhelységbe értünk Justin nem volt
sehol. Csak zongoraszót hallottam az egyik sarokból. Összeráncoltam a homlokom
és elkiáltottam magam.
-Justin!
Gyere ide! Indulunk.-Lassan előjött és elindult felém. Feje le volt hajtva
mintha azt hitte volna,hogy bántani akarom. Pedig tudja,hogy 1000-szer erősebb
nálam. Kisétáltunk a kocsihoz és minél gyorsabban beültünk. Már nagyon éhes
voltam szóval egyre türelmetlenebb lettem mindennel kapcsolatban. Justinon
látszódott,hogy valamit akar mondani,de én soha nem szerettem kihúzni belőle a
szót.
-Akarok egy
zongorát.-bökte ki. Eltátottam a szám.
-Egy
zongorát? Mégis minek?-kérdeztem mintha nem tudtam volna mit kell csinálni egy
zongorával.
-Minek,minek?
Hát majd azzal fogok bankot rabolni. Mégis mit gondolsz.-Egyre erőszakosabb
lett a hangja. Nem szeretem,ha felemeli velem szemben a hangját.
-Fogd vissza
magad! Kapsz egy zongorát.
-Jó.
Kösz.-halkult el a hangja. Tudtam,hogy könnyen fel lehet húzni és azt is,hogy
ha teljesen bedühödik még engem is megöl. Ezért próbálkozok mindig higgadt
maradni mikor felemeli a hangját.
-Danny, majd vidd be Justint a házba. Én elmegyek egy kicsit szórakozni a bárba.-súgtam oda az egyik őrömnek. Tudta mit kell csinálnia ha ezt mondom. Justinnak vacsorát kell adjon, edzésre kell vinnie és be kell zárnia a szobájába éjszakára. A táncosnők a báromban igen jól néznek ki. Minden egyes látogatásom után "hozok haza" egyet-kettőt. Ezen Justin mindig felháborodik. Mindig azt kérdezi "Miért kellenek kurvák az otthonunkba? Miért teszed tönkre mások életét? Szörnyteg vagy ilyenkor!!!". Erre én már rá sem hederítek. Úgy vagyok vele,hogy ez az én életem. Azt csinálok amit akarok. Amit csak akarok.